Az okostelefonra elérhető applikációk száma gyakorlatilag végtelen és a közlekedéssel kapcsolatosakra ez dettó igaz. Neki álltunk és leteszteltünk három olyan appot ami jól jöhet.

 
 

Az eredeti ötlet mindössze annyi volt a fejemben, hogy le kellene tesztelni néhány olyan applikációt, ami hasznosnak tűnik, egy rakás ember letöltötte és lehetőleg vagy olyan, hogy nemrég jött ki, vagy mostanában kapott frissítést.  Na most ezzel annyi volt a baj, hogy ahogy azt a bevezetőben is leírtam, végeláthatatlan ezeknek az alkalmazásoknak a száma, én meg maximum hármat akartam megnézni.  Próbáltam tehát úgy választani, hogy amit letöltök abban legyen valami olyan amit például én is használni tudnék a hétköznapokon, valamint próbáltam odafigyelni a felhasználói értékelésekre.

Ha pedig már itt tartunk: ezek azok amikre nem mondom, hogy ne figyeljünk oda, mert jó ha kommunikálunk másokkal, de néha tényleg jobb ha a saját szemünknek hiszünk. Mindig lesz ugyanis „Egy Google felhasználó” aki vagy valami nagyon cifra káromkodással jellemzi, vagy csak az 5-ös skálán húzza le az alkalmazást és persze ott az ellenpólus is, aki meg felmagasztalja. Sok esetben persze lehet hinni ezeknek az értékeléseknek, mert egy csomó olyat töltöttem már le én is, amiről első ránézésre kiderült, hogy jó a cucc vagy mehet a kukába. Az utóbbi esetében sokszor én sem ezeket a szavakat használom, de próbáltam finoman fogalmazni.

PackKing:

Általában szeretem használni az ilyen alkalmazásokat, lásd pl. a jegyzettömböt, mert bár a papír és a toll mindig jól jön, azért ha már van nálunk egy okostelefon, akkor használjuk ki. A jegyzettömbből én mondjuk a One Note appot használom, azt is legtöbbször a bevásárló listához. Gyerekkorunkban mindig mondták,”ha nincs eszed, legyen noteszed” és bár ez közhelyes, attól még igaz, teszem hozzá láttam már olyat is, hogy valaki a tenyerére írta a fontos dolgokat

Az applikáció a pakoláshoz segít személyre szabott listákat készíteni, elvben a program ehhez figyelembe veszi, hogy hova megyünk, mivel, miért, milyen időjárásban stb., azonban ezeket nekünk kell beállítanunk és kiválasztani is mi tudjuk, hogy mi kell az utunkhoz. Igaz az ingyenes verziónál csak egyet tudsz menteni, egyébként 450 FT. Ami szintén nincs az ingyenesben, azaz éjjeli üzemmód, ami elvileg a hátteret változtatja meg. Itt tegyük hozzá, ha valakinek nagyon kellenek az  olyan pluszok mint az exportálás a Google Drive-ba, vagy a reklámmentesség és tényleg ki tudja majd használni ezt az appot, akkor ez nem egy nagy ár ezért.

Ha eldöntöttük, hogy hova megyünk, mivel és milyen alkalomból, ja és persze, hogy milyen időben (azt is nekünk kell beállítani), akkor kb. ahhoz tartozó szükséges dolgokat dobál fel, persze adhatunk hozzá saját dolgokat is. Ezek a ruha, higiénia, egészségügy, dokumentumok, eszközök, vegyes, élelmiszer és tennivalók témakörökben tekinthetőek meg. 

Itt mondjuk nem igazán értettem, hogy ha beállítom, hogy meleg időben megyek, meg hogy kültéri tevékenységet folytatok majd, akkor minek dobja fel a meleg zoknit, de ha jól belegondolok, nagymamám még most is rám akarná adni néha ilyen körülmények között.  Ami a sorrendet illeti, érdemes végigmenni egyesével a témakörökön, kiválasztani, hogy mi kell nekünk, majd a végén ugyanígy még egyszer és kipipálni ami megvan.  Én speciel nem nagyon utazom annyi időre el, hogy sok mindent magammal kellene vinnem és ehhez listát kéne csinálni, de mivel van egy tesóm akinek meg van egy kisfia, így ő relevánsabb volt a témában. Nos ami őt illeti, abszolút megvolt elégedve, letöltötte és meg is tartja a PackKing-et. Hogy szó szerint idézzem őt:  „A kicsi mellett ez nagyon nagy segítség, hogy nem nekem kell végig gondolnom mi mindent pakoljak be.”

Nagy összességében azt tudom mondani, hogy akkor használnám (vagy fogom majd a jövőben), ha tényleg több napra elutazom otthonról és baromira nem akarok otthon hagyni valamit, már csak azért is, mert általában valami úgy is mindig elfelejtődik.

Urban Bike Computer:

Ennél az appnál a fejlesztők valami olyat alkottak, ami egyesíti azokat a dolgokat ami egy mindennapi bringázáshoz kellhet. Az UBC ugyanis méri a sebességet, elvben a magasságot is, értelemszerűen a GPS is alapfunkció egy ilyen alkalmazásnál, és persze az olyan fontos dolgokat se feledjük, mint a lámpa és a csengő.

A lámpa értelemszerűen a vakut működteti, így annak fényereje és az, hogy mennyire tudjuk majd hasznát venni, nagyban függ az eszköz adottságaitól. Több funkciós (folyamatosan világít, meghatározott számban villog stb.), gyorsan reagált, szerintem jól működött. A csengőt én konkrétam imádtam. A sebességmérőt megnyomva tudjuk aktiválni. Mi ezt egy parkban próbáltuk ki, elvégre ha már kerékpározáshoz fejlesztették , akkor ennek megfelelően teszteltük. Teljes hangerőn jó messzire elment a hangja és nem egy ember nézett oda elég furán, hogy még is mi a fenét csinálunk ott.

A magasságmérés is viszonylag pontos volt, a GPS szinte rögtön megtalált (a Google rendszerét használja), a sebességmérés kicsit lassú volt, de ez lehet, hogy attól is függ, milyen eszközön használjuk.  Ami a kezelőfelületet illeti, nos elég tetszetős volt, igaz lehet csak azért mert én voltam ilyen bamba, de nekem egy kis időbe tellett mire rájöttem, hogy melyik piktogram mit jelent. Mindettől függetlenül nekem bejött és tudom ajánlani!

Moovit:

A Moovit egy közlekedés tervező, ami abban segít, hogy ha tömegközlekedéssel szeretnénk eljutni valahova, akkor megtalálja nekünk a megfelelő útvonalat. Egészen pontosan, ha beírjuk, hogy honnan indulnánk és hova akarunk megérkezni, akkor lehetőségeket dobál, amik közül mi kiválaszthatjuk a megfelelőt és már indul is az „élő útvonal”, ami igazából csak ugyanarról szól, hogy segít nekünk és követ minket mint bármelyik GPS esetében.

Bár ez így egyszerűen hangzik, azért nem olyan rossz ez, hiszen sokkal kellemesebb és könnyebb lehet az utazásunk, ha mondjuk egy olyan nagyvárosban tartózkodunk, ahol szinte teljesen ismeretlenek vagyunk és a tömegközlekedést használnánk. Ezzel kapcsolatban egyébként hat darab lehetőségünk van, a busz, vasút, metró, villamos, trolibusz és a komp közül tudunk válogatni. Gyors, részletes, egész átlátható, azonban előjöttek olyan problémák, hogy Magyarországról csak Budapestet, Székesfehérvárt és Szegedet dobta fel.

Ha valaki egyébként ennek a három városnak a valamelyikében lakik, akkor gratulálok, ő szerencsés ember, hiszen Moovit azonnal használható, ha viszont máshol vagyunk, akkor egy jó tanács: először is regisztráljunk, majd ne a várost, hanem a megyét írjuk be, ez esetben kidobja a megfelelő útvonalakat.  Ami jó hír, hogy azok legalább pontosak, szóval ilyen szempontból ezt az applikációt is megéri használni.