Buszon ülsz, gyalogolsz valahova, vagy mondjuk elmész futni. Ez három olyan dolog, amiben általában van egy közös: zenét hallgatunk ilyenkor. Íme, mire érdemes figyelni.

 
 

Mondják sokszor, hogy a zenehallgatás pozitív hatással van az emberre, ezt pedig sokszor magunkon is tapasztalhatjuk. Egyre kevesebb olyan ismerősöm van, aki ne hallgatna valamilyen zenét miközben megy valahova, akárcsak háttérzaj gyanánt is. Van akit nem zavar az utca zaja, vagy a nagyobb csönd, de rengetegen vannak akik nem tudnak meglenni ilyen körülmények között. A zene ezen is tud segíteni, mert ilyenkor például nem unjuk magunkat, sportolás közben pedig nagy segítség tud lenni, hiszen így nem foglalkozunk annyira a fizikai fáradsággal és a teljesítményünkön is javíthatunk.

Rengeteg embert látni tehát, aki sportolás vagy akárcsak szimpla gyaloglás közben zenét hallgat egy fülessel és utóbbi esetében tényleg úgy tűnhet, hogy hamarabb elment az idő, még ha hosszabb útra is mentünk. Ez alól persze kivétel lehet, ha mondjuk úgy mész el futni vagy sétálni, hogy gondolkozni akarsz közben, esetleg csak szeretnéd kiszellőztetni a fejed, netán olyan vagy aki befelé összpontosít, ha már a sportolást említettük, mert ez is attól függ ki milyen típusú. Van aki el lesz zene nélkül is és van aki nem. Én konkrétan ismerek olyat, aki teljesen meg volt lepődve az egyik alkalommal, hogy nem hoztam fülhallgatót és nem tudok majd zenét hallgatni gyaloglás közben (20 percnyi időre).

Olyanról is hallottam már, aki mondjuk nem feltétlen zenét hallgatott futás közben, hanem valamelyik podcastet indította el. Van akinek így élvezetesebb a mozgás.

Mivel hallgassuk?

Itt merül fel az egyik legnagyobb probléma: a fülhallgató. Persze választhatunk fejhallgatót is, de általában annyival még kényelmesebb a füles, hogy kisebb helyet foglal és nem esik le. Megvan azonban annak is a hátránya. Az egyik legnagyobb, hogy egyszer csak valahol elszakad a kábel, a másik meg a hangzás kérdése, de a legfontosabb amivel vásárlás előtt foglalkozni kell, hogy pontosan milyen tevékenységet akarunk folytatni vele.

Nem mindegy, hogy milyen a fülesnek a kialakítása. Lásd mondjuk az úgynevezett agyba dugós, normális nevén a fülbe helyezhető, ami azért jó mert ez például nem fog olyan könnyen kiesni nagyobb mozdulatoknál, és a külső zajokat is jobban szűri. Ebből egyébként van olyan verzió ami fülre akasztható és ez sportoláshoz inkább ajánlott, de ha az egyszerűbb megoldást választjuk vagyis csak olyat ami csak a fülre helyezhető, akkor sem mindig járunk rosszul. Anyagilag szinte biztosan nem, utóbbiak ugyanis általában olcsóbbak.  Arra azonban érdemes figyelni, hogy a milyen minőségű az adott dal, az alkalmazás amin keresztül hallgatjuk, vagy éppen az eszköz. Ez is befolyásolhatja a minőséget.

Ha fülhallgatót választunk, sokszor a pénztárcánk alapján kell döntenünk, mert ami tényleg minőségi hangzást ad azért akár több tízezer forintot is képesek elkérni, és itt is előjön az, mint a ruhák esetében, hogy ami márkás, az többe fog kerülni. Itt tegyük hozzá, hogy 1500-2000 forintért is lehet olyat venni, ami a mindennapi használatban tökéletes, és nem mellesleg ennyiért már headsetet is adnak. Ha pedig ilyet veszünk, akkor még kényelmesebb, mert nem kell kihúzni a cuccot egy telefonhívás miatt.

Ami a vezetéket illeti, rengeteg lifehack videó van a youtube-on, ami segíthet abban, hogyan hajtsuk össze, vagy hordjuk ezeket. Persze ez így hülyeségnek hangzik, hogy ilyeneket nézzünk, de ez egy mindennapi probléma, előbb vagy utóbb meg úgy is az történik, hogy a normális állapotban lerakott füles gyorsan gubancos lesz. Ennek ráadásul tudományos alapja van, szóval nem a gonosz manók jönnek be a lakásba és rontják el nekünk. Ha viszont nem akarunk ezzel bajlódni, akkor erre nagyon jó találmány a vezeték nélküli, igaz az lehet drágább lesz, külön tölteni kell és elhagyni is könnyebb.

Hogyan?

A zenétől az ember (főleg ha ütemeset hallgatunk) önkéntelenül is megmozdul, minimum a fejünkkel bólogatni fogunk. Mozgás közben könnyebb dolgunk van, mert ilyenkor szabadabbak vagyunk, eleve mozgásban van a testünk. Sok kutatást lehet olvasni ezzel a témával kapcsolatban, de általában azt mondják érdemes olyan zenét választani, aminek az üteme megegyezik a mozgásunk ütemével. Ehhez ide kell még venni a légzést is, érdemes a ritmushoz igazítani és lehet van benne valami, mert bizonyos zenéknél észrevehetően egyre nagyobb és nagyobb levegőt veszünk.

A gyorsabb zenétől a koncentráció javul és ez elősegíti az aktív gondolkodást is, míg a lassabbak inkább ellazítják az embert. Persze attól, hogy ezek az állítások igazak, még mindig igaz az is, hogy kinek pap, kinek a papné, szóval ami a stílust illeti, mindenki azt válassza, ami neki megfelel. Az is tény, hogy ha olyan zenét hallgatunk amit szeretünk, a kedvünk is sokkal jobbá válhat. Normál esetben kutatások szerint, a 120 bpm-es zene a megfelelő, sportoláshoz inkább a 160-as.

Ami a hangerőt illeti, érdemes odafigyelni, mert ha mondjuk teljesen szabályosan közlekedünk a járdán, vagy éppen futás közben vagyunk egy parkban az arra kitalált helyen, akkor is jöhetnek váratlan dolgok, így mondjuk egy biciklis, vagy csak valaki aki szimplán gyorsabb nálunk. Ezzel kapcsolatban sok helyen írták már, hogy nem szabad teljesen feltolni a hangerőt, de visszautalnék a fentebb leírtakra: sok függ az eszközöktől. A halláskárosodásig persze ne jussunk el, és a balesetek elkerülése végett is érdemes néha szétnézni és figyelni a külső zajokra. 

Milyen zenét és honnan?

Vagyunk még páran akik letöltik a zenéket, de erre egyre kevésbé van szükség, köszönhetően a streaming szolgáltatásoknak. Egyre többen használják a Spotify, Deezer, Soundcloud, Google Play Music, Apple Music és egyéb hasonló platformokat. Az ilyen helyeken sok tematikus lejátszási lista van, amik nemcsak zenei stílusokra, hanem tevékenységre vannak lebontva, például edzés, alvás, chill, stb.

A Youtube-ról is jó zenét hallgatni, de lezárt képernyőnél vagy ha másik alkalmazást nyitunk meg, nem játssza le a videót, erre viszont sok Youtube-ot használó app készült, de idesorolhatók még a konvertálók is. Vannak ezekből jók is rosszak is, de a többségéhez általában kellett internet kapcsolat, ami így ma már nem nagy kunszt, viszont még mindig nincs mindenütt wifi, ami van az nem mindig megfelelő és a mobilnet adatkerete sem tart mindenkinek örökké. Erre mondjuk megoldás, ha a szolgáltatónknál nézelődünk, hiszen a legtöbbnek van valamilyen zenei csomagja, ám van aki még így is inkább letölti a zenéket. Na pont ennek az elkerülésére volt a kedvencem az MP3Tube Windows Phone-ra.

Igaz ezzel a névvel androidra is találtam néhány appot, de azok nem tudták azt amit a windowsra fejlesztett. Ez nemcsak mp3-ba konvertálta át a videót, de még le is töltötte azt az alkalmazáson belülre, így a telefon memóriája sem telt meg jobban. Itt kell még megemlíteni a Shazam nevű appot, egyrészt mert a feltöltött képeken is látszik, másrészt mert így nem kell azon agyalni, hogy milyen dal ment mondjuk a rádióban, simán megtalálja nekünk.

Viszont, hogy egy kis segítséget adjak, itt van néhány olyan playlist ami jól jöhet!

Itt:

https://www.deezer.com/hu/channels/module/25192d68-5e2b-442e-96d5-18bb08275ca

És itt:

https://open.spotify.com/genre/mood-playlists